Burgonya termesztési programot indít az Agrártárca

Burgonya termesztési programot indít az Agrártárca

Burgonya termesztési programot indítunk és 2030-ra önellátók leszünk újra burgonyából – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Nyírteleken, a 35. Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson.

A tárcavezető arról beszélt, jelenleg az elsődleges feladatunk a gazdálkodók likviditásának biztosítása, a versenyképesség fenntartása, valamint az ágazat átfogó modernizációja. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az ágazat kihasználja a benne lévő lehetőségeket és megőrizze a magas szintű élelmezésbiztonságot. Nagy István kitért arra is, a 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklus forrásaihoz Magyarország soha nem látott mértékű, 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít. Ennek köszönhetően a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben nagyszabású beruházási programot indított a kormány, amely keretében 1500 milliárd forint forráskerettel hirdetett meg új pályázati felhívásokat, többek között a burgonyatermesztők számára is. Hangsúlyozta, külön is érdemes kiemelni, hogy a „Kertészeti üzemek korszerűsítése” című kiírás alapján a gazdálkodók lehetőséget kaptak zöldség- és burgonyatárolók, valamint a kapcsolódó létesítmények építésére, bővítésére, korszerűsítésére.

Nagy István a Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatban arról beszélt, az elmúlt hónapokban újabb 414 mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás részesült csaknem 181 milliárd forintban. Az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló soha nem látott mértékű forrás a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programban tehát meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára lehetőséget nyújt – hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető az idei burgonyatermésről azt mondta, az időjárás eddig kedvezett a növénynek. Jó időben eredményes kelés, kezdeti gyors fejlődés jellemezte. Az időben vetett, illetve a fólia alatt termesztett burgonya betakarítását már megkezdték. A szabadföldön termesztett nagy többség ugyanakkor még virágzási fázisban van. Az előzetes becslések szerint a megszokott terméshozam várható – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, az ágazat olyan kiemelt támogatást kapott, amely elősegítette a precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállást, a mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházásokat és az öntözési közösségeket. Hangsúlyozta, a hazai burgonyatermesztés prototípusává válhat a legmodernebb precíziós gazdálkodási technológiák és innovatív analitikai módszerek alkalmazásával. Az ágazat számára további segítséget jelent a hamarosan megjelenő „Bemutató üzemek támogatása” című felhívás is. Ebben a fajtakísérletet vagy fajtakitermesztést végző kutatóintézetek, állomások fenntartói, tulajdonosai is jogosultak lesznek forrásokra – fejtette ki a miniszter.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Pelsőczy Csaba