Hírek

A háború és a szankciós politika miatt kialakult súlyos gabonapiaci zavarok következében kárt szenvedett magyar gazdálkodók veszteségeinek enyhítésére összesen 5,9 milliárd forintos kompenzációs kifizetésre került sor a tavalyi év végéig. Az érintett tagállamok – közöttük Magyarország – nyomására az Európai Bizottság hazánknak erre a célra 15,9 millió eurós forrást biztosított.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az idén is meghirdeti – immár 32. alkalommal – a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, melyre a nevezések 2024. február 5-ig nyújthatók be. A nagydíj célja, hogy elismerje a magyarországi innováció legkiemelkedőbb eredményeit, egyben lehetőséget adjon az innovatív termékek és technológiák megismerésére mind a gazdasági élet szereplői, mind a társadalom számára.
A kormány 2024-ben is megvédi Magyarország élelmiszer-szuverenitását és a magyar gazdák érdekeit - jelentette ki az agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben szombaton.
Az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, melyet 890 ezer méhcsalád után igényeltek a gazdálkodók - közölte Nagy István agrárminiszter.
A hazai agrártámogatási rendszer egyik legfontosabb alappillére a termeléshez kötött támogatások jogcímcsoportja. Ez ugyanis a támogatási rendszer egyik legcélzottabb beavatkozás típusa. A zöldség- és gyümölcstermesztéstől kezdve egészen az állattenyésztési ágazatokig, illetve az azokat takarmánnyal részben ellátni képes fehérjenövények termesztéséig igen széles körben fejti ki jövedelempótló, kockázatcsökkentő hatását. A korábbi időszakhoz képest az Európai Bizottság sokkal szigorúbb feltételekhez kötötte ezen támogatások fennmaradását. Az érintett növénytermesztési jogcímek után jelen tájékoztató célja bemutatni, hogy a víz keretirányelvvel való összhang megteremtése – mint új uniós elvárás - hogyan jelenik meg a nemzeti joganyagban, illetve annak milyen gyakorlati vetületei lesznek a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás igénylésére vonatkozó kérelmek ellenőrzése és elbírálása során. Az ellenőrzések januárban kezdődhetnek.
A finanszírozási nehézségekkel teli 2023-as évben kulcsfontosságú volt az ágazat számára, hogy a gazdálkodók számára rekordösszegű, több mint 1300 milliárd forint értékben kerültek agrártámogatások kifizetésre, ez hatalmas szerepet játszott a magyar vidék gerincét adó élelmiszertermelés biztonságának fenntartásában, a kis- és közepes gazdaságok talpon maradásában – összegezte Nagy István agrárminiszter.
2024. január 4-től ismét lehetősége nyílik a szőlősgazdáknak a támogatási kérelmek benyújtására a szőlő szerkezetátalakítási támogatás keretében. A támogatás intenzitása a szőlőültetvények jellemzőitől függően 50-75% közötti lesz.
Hazánkban az utóbbi időszakban fokozatosan növekszik a pezsgő iránti érdeklődés. Az ünnepi alkalmakon és különleges eseményeken kívül egyre többen fedezik fel a buborékos ital varázslatos világát a hétköznapokon is. A pezsgők sokszínűségének és különleges ízvilágának megismerése remek lehetőséget nyújt a hazai gasztronómia és kultúra számára is.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelemmel folytatja az ország fával borított területeinek növelését, a határozott elkötelezettséget az is jelzi, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok az első között nyílnak majd meg.
Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az, hogy a növénytermesztők, kertészek az öngondoskodás jegyében minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt.