A búzából élet lesz

A búzából élet lesz

A Szent István által alapított szuverén, keresztény magyar állam létrejötte nélkül ma nem tudnánk a gazdáknak segítséget nyújtani az általuk elvárt, szervezett módon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Csornán a Magyarok Kenyere Program Győr Moson-Sopron vármegyei búzagyűjtő és kenyérünnepén.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a Magyarok Kenyere Program bő egy évtized alatt egyfajta új nemzeti ünneppé nőtte ki magát: az önzetlen segítőkészség, a nemzeti összetartozás alulról szerveződő ünnepévé. Arra mutat szép példát, hogy a magyarságban töretlenül jelen van az összetartozás elemi érzése – tette hozzá. Nagy István elmondta, az eredményes gazdálkodás azért is fontos, mert csak az tud segíteni másokon, akinek van miből adnia. Ez persze csak szükséges feltétele a jótékonyságnak, hiszen anélkül a jóakarat nélkül, ami a Magyarok Kenyere Programban a gazdák részéről megnyilvánul, az eredményeink rideg számok maradnának. Hangsúlyozta, az ország kenyere a kihívások ellenére az idén is biztosított.

A miniszter kifejtette, a Győr-Moson-Sopron vármegyei betakarítási adatokról elmondható, hogy az őszi árpát összesen csaknem 26 ezer hektáron aratták le 5,3 tonna átlaggal. Az őszi búza vonatkozásában csaknem 56 ezer hektáron végeztek a betakarítással, hektáronként 5,8 tonnás eredménnyel. A rozs tekintetében pedig összesen 3385 hektáron fejezték be a munkát, 5,2 tonnás eredménnyel - sorolta a tárcavezető.

A rendezvényen Nagy István köszönetet mondott a gazdáknak az elvégzett munkáért, az adományokért és az új kenyérért.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Vermes Tibor