A magyarságban töretlenül jelen van az összetartozás elemi érzése - hangoztatta az agrárminiszter szombaton Szolnokon, a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntés ünnepén.
2023 augusztus 18.
A Szent István által alapított szuverén, keresztény magyar állam létrejötte nélkül ma nem tudnánk a gazdáknak segítséget nyújtani az általuk elvárt, szervezett módon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Csornán a Magyarok Kenyere Program Győr Moson-Sopron vármegyei búzagyűjtő és kenyérünnepén.
2023 augusztus 18.
Tovább kell erősíteni a Rövid Ellátási Láncot (REL) melynek lényege, hogy a termelés, a feldolgozás és az értékesítés helyi vagy regionális szinten zajlik – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára a XXXII. Farmer-Expon tartott kerekasztal beszélgetésen, Debrecenben.
A kormányzat erős szövetségese az agráriumnak, a termelőknek, a feldolgozóknak, az egyetemeknek és minden erejével arra törekszik, hogy segítséget nyújtson az ágazat szereplőinek - mondta az agrárminiszter a Farmer-Expo, a nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár megnyitóján csütörtökön a cívisvárosban.
A „Nyúl-j bele” országos kampánysorozat-, a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésének következő állomása a Debreceni Farmer Expon volt.
Hazánkban a legtöbb helyen gyakorlatilag befejeződött az aratás, az ország kenyere a kihívások ellenére idén is biztosított – közölte Nagy István agrárminiszter.
A Magyarország Legszebb Birtoka verseny résztvevői a saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy az agrárium tele van lehetőségekkel, perspektívákkal, eredményekkel és sikerekkel – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a megmérettetés elismeréseinek átadásán, szombaton, Etyeken.
2023 augusztus 12.
Tokaj-Hegyalja borai kulcsszerepet játszottak eddig is és játszanak a jövőben is a magyar bor exportsikereiben, épp úgy, ahogy az itteni borfesztiválok népszerűsítik az e területről származó borokat a fogyasztók körében – fogalmazott a XVIII. Tolcsvai Borfesztivál megnyitóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
2023 augusztus 12.
Az ország kenyere biztosított, a kenyérgabona már a magtárakban van, és ez a legfontosabb és legmegnyugtatóbb mondata egy agrárminiszternek - jelentette ki Nagy István pénteken Hajdúböszörményben, a Hajdúsági Expo és Kelet-magyarországi Agrárfórum megnyitóján.
Idén is folytatódik a 2019-ben megkezdett szőlőszüreti ellenőrzési program, az elmúlt évek pozitív tapasztalatai alapján komoly piactisztító hatása van a borágazatban – jelentette ki Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.