fenntarthatóság

2023 november 17.
A talaj az egyik olyan természeti erőforrásunk, amellyel fenntartható módon kell gazdálkodnunk, egyre nagyobb figyelmet szükséges szentelni védelmére. Ennek érdekében A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrárminisztérium és a KITE Zrt. három kisfilm segítségével mutatja be a gazdálkodók számára alkalmazható új technológiákat.

2023 november 16.
A műanyagok nem csak a hétköznapjainkban, de a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlenek. A mezőgazdasági alkalmazás során számos előnye mellett számba kell venni káros következményeit, és a tudomány eredményeit felhasználva segíteni szükséges a mezőgazdaságban dolgozókat a fenntartható gazdálkodásban - mondta a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

2023 október 24.
A környezeti fenntarthatóság számít civilizációs szempontból korunk egyik legnehezebb témakörének. Bár közösségi szinten sokat foglalkozunk a fenntartható fejlődés megvalósíthatóságával, egyénileg is sokat tehetünk ennek érdekében – mondta köszöntő beszédében Feldman Zsolt a „Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: álom és valóság” címmel rendezett konferencián.

2023 október 13.
Nagyon sok olyan, a termelési folyamatba beépíthető és alkalmazható, illetve a fenntartható törekvéseknek is megfelelő gazdálkodási gyakorlat van, amely a megváltozott klimatikus viszonyaink között előnyös tud lenni a hazai gazdálkodóknak — ismertette Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a CIB csoport szakmai konferenciáján.

2023 augusztus 25.
A magyar kormány minden olyan beruházás mögött ott áll, ami támogatja hazánk önellátásának további erősítését - jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Balaton Agrár Zrt. borászati üzemavató ünnepségén, pénteken, Ordacsehin.