Brüsszel tehetetlen az európai gazdák védelme tekintetében

Brüsszel tehetetlen az európai gazdák védelme tekintetében

Brüsszel tehetetlennek bizonyult az ukrán mezőgazdasági termékek uniós beáramlásának korlátozása és az európai gazdák védelme tekintetében - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Luxembourgban hétfőn.

Feldman Zsolt az európai uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek találkozóját követően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a tanácsülésen az az ukrán mezőgazdasági termények és élelmiszerek beáramlása okozta nehézségekkel küzdő országok ismételten felszólították az Európai Bizottságot, hozzon olyan intézkedéseket, melyek az ukrán termékeket az eredeti afrikai és közel-keleti célállomásaira irányítják. Kijelentette: az ukrán mezőgazdasági termékek szállítására létrehozott szolidaritási folyosók nem töltik be a szerepüket. Nem véletlen, hogy Magyarország kénytelen volt saját hatáskörben fenntartani azt a nemzeti importtilalmat, melynek révén legalább a magyar gazdálkodókat meg tudja védeni.

Kiemelte, Magyarország szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy a szárazföldi vasúti és közúti közlekedési útvonalak esetében olyan intézkedések szülessenek, amelyek nem engedik, hogy területén feltorlódjon az ukrán mezőgazdasági áru, hanem eljusson akár az adriai vagy az északi-tengeri kikötőkhöz, majd onnan az eredeti célországokba. Ennek érdekében Magyarország már korábban tranzitdíj-támogatás bevezetését javasolta, valamint infrastrukturális fejlesztéseket kért több más tagállammal együtt - emlékeztetett. Az államtitkár elmondta, a közel egy éve zajló erőfeszítések terén új fejezet nyílt, hiszen első alkalommal egy Ukrajnával nem szomszédos tagállam, Ausztria tett olyan észrevételt, amellyel szintén a belső piac stabilitásának védelme érdekében, az ukrán mezőgazdasági termékek és élelmiszerek beáramlásának védintézkedéssel történő korlátozására, illetve tranzitdíj bevezetésére tett javaslatot. Az osztrák észrevétel az ukrán mezőgazdasági termékek megjelenése okozta rendkívüli piaci zavarokra és az európai piacot destabilizáló hatására hívja fel a figyelmet - tájékoztatott. A helyzet kezelésének elmaradása esetén várható dominóhatás egyre több európai gazdálkodót, egyre több más európai tagállamot fog elérni - hívta fel a figyelmet.

Szavai szerint Ausztriával egy olyan újabb szövetségi kör alakulhat, amely hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzet az európai mezőgazdasági struktúra és a kis- és közepes gazdaságok szempontjából "kifejezetten szerencsétlen". "Immár hosszú-hosszú ideje várunk konstruktív javaslatokat és európai megoldást, Brüsszel azonban egyelőre tehetetlennek bizonyult az ukrán mezőgazdasági termékek uniós beáramlásának korlátozása és az európai gazdák védelme tekintetében. Európai uniós intézkedést sürgetünk, de a magunk eszközeivel is segítjük a gazdálkodóinkat" - tette hozzá Feldman Zsolt.

 

Forrás: MTI
Fotó: AM sajtóiroda