Termelői együttműködés a bortermelésben

Termelői együttműködés a bortermelésben

Csak együttműködéssel és integrációval lehet a borászati ágazat hosszú távon is sikeres – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken, Győrújbaráton, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Borverseny és Szakmai Konferencián.

A tárcavezető hangsúlyozta, minden csepp borunkban ott van a hazai borászok szíve-lelke, szeretete, szenvedélye, virtusa és leleménye. A technológia mellett ez adja a „pluszt”, a bor szellemét, igazi karakterét.

Nagy István kifejtette, a megoldandó feladatok közé tartozik a munkaerőt kiváltani képes automatizálás, a változó éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodás, valamint a termelést nehezítő aránytalan környezetvédelmi uniós szabályozók kérdése. Mindezek mellett feladat az exportpiacokon történő nagyobb értékű borértékesítés, az ágazati jövedelmezőség javítása, a fogyasztói trendek lekövetése és a fiatalok megszólítása a borfogyasztásban – sorolta a miniszter.

Nagy István emlékeztetett, a Vidékfejlesztési Programból 1,8 milliárd forintot különítettünk el a magyar bor promóciójának támogatására. Emellett pedig kiemelt nagyságú forrást, évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a nemzeti bormarketing programra. Mindkettőt azzal a céllal, hogy segítse a magyar borok népszerűsítését itthon és külföldön egyaránt – fűzte hozzá a tárcavezető.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Pelsőczy Csaba